Hónap: 2019 július
Generálép Kft. – Bojt

Dörögdi Mező Kft – Taliándörögd

CBA országos zöldség- és gyümölcsfelvásárló központ


Feladat:
18M típusú acél hídmérleg 18 méter hosszú, süllyesztett kivitel
Az 5-ös főút, az M43-as és a nyugati elkerülő út találkozásánál lévő területen jelenleg a közműveket fektetik. Létesítenek egy 10 ezer négyzetméteres csarnokot az állandó bérlőknek hűtőkkel, gyümölcsérlelővel.
Lesz egy 1300 férőhelyes külső fedett árusítóhely, amit igény szerint még bővíteni is lehet. Kiszolgálják majd a lakosságot is. Feldolgozóüzemet szintén terveznek. Az egész komplexum alá 110 ezer négyzetméter teherbíró bazaltbeton burkolatot terítenek. Az építkezés kivitelezője a West Hungária Bau Kft., amely a Hansa-Kontakt C+C (cash and carry) áruházát építette, és jelenleg is közreműködik a dómfelújítást végző konzorciumban.
GALÉRIA
Burkus Balázs – Detek

Alisca Bau Kft. – Kalocsa, Szennyvíztelep

Közgép Zrt. – Szombathely

Egis Gyógyszergyár Zrt.

Duna-Vértes Konzorcium – Tatabánya, Hulladéklerakó


Feladat:
18 méter hosszú, sekélyaknás változat
Kiegészítő eszközök:
- Rendszámfelismerő kamerás rendszer,
- RFID kártyás azonosító rendszer,
- Forgalomirányító lámpák,
- Kültéri LED másodkijelző
A Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerének fejlesztéséről tartottak sajtótájékoztatót a Dubnik-völgyben, a tervezett beruházás helyszínén. A 17 milliárdos projekt keretein belül mintegy 10 milliárd forintot fordítanak a tatabányai Dubnik-völgyben mechanikai előkezelő, utóválogató, hulladéklerakó, hulladékudvar, kiszolgáló létesítmények, illetve a Búzavirág utcában hulladékudvar létesítésére.
A Metripond-M93 mérleggyártó Kft a beszállítója a beruházás részét képező hídmérlegeknek, valamint a kiegészítő eszközöknek, mint például rendszámfelismerő kamerás redszer, továbbá kártyaleolvasós azonosítóknak.
GALÉRIA
Bunge Zrt.


Feladat: 2 db M18 típusú hídmérleg, egymás után történő beszerelése, a meglévő töltőgaratok alá.
- 2 db M18 típusú acél hídmérleg
- 18 méter hosszú, kiemelt változat, Saválló mérlegkijelzővel
Partnerünk írta:
„Ezúton is szeretném megköszönni Önöknek is és a szerelő csapatuknak a munkáját.
Gördülékenyen, rugalmasan és konstruktívan dolgoztak a fiuk. A munkájukkal maximálisan elégedettek voltunk.
Köszönjük és a munkájukhoz további sikereket és nagyon jó egészséget kívánunk.”